Cukor nincs, rossz álmok vannak (összefüggés: nincs)

Hallgatni ezt a zseniális számot és álmodozni arról, hogy végre elolvasom a József és testvéreit – így ülök le blogot írni.

Talán nem unok rá, ha írás közben végig ezt hallgatom. Olyan rég tettem be. Megpróbálkoztam az akusztikus változattal, de pár hang után kinyomtam és megkerestem az eredetit. Majd talán egyszer.

Nem tudom, miért a rossz álmokkal akarom kezdeni. De hirtelen ez jutott eszembe. Pedig annyi minden történt, annyiféleképpen éreztem magam. Na de jól van, a rossz álmok.

Szóval kaptam egy csodálatos álomfogót, életem egyik legszebb ajándéka, ugyanis az én édesanyám készítette a saját kezével, fejével, egy Youtube-videó alapján, háromszor elszaladva a hobbiboltba, és egyszerűen tökéletes, a színe, a gyöngyök, a tollak… Fel is raktam a koliszobámban rögtön, fel a falra, fel a fejem mellé.

alomfogom
Otthon és a kollégiumban

Azért kaptam, mert meséltem neki, hogy rosszakat álmodom. Mire készített nekem egy álomfogót. Még mindig odaáig vagyok, ez a helyzet. És azt hiszem, tegnapig be is vált. Tegnap este még csak furcsát álmodtam, ma viszont kétszer fölébredtem, rosszabbnál rosszabb álmokra. Megint kezdődik. Mama azt mondta, egyéb, izgalmas álomfejtések mellett, hogy inkább térben kell lógnia, márminthogy nem falon. Emellett pedig az olyan környezeti hatások, mint levegőtlenség, hőség, is okoznak rossz álmokat. Nos, nálunk mindkettőből kijut bőven. Talán ezért. De Anna, kedvenc szobatársam, nem álmodik ennyit, sőt, neki előbb tűntek föl az élénk álmaim, mint nekem. Mondjuk ő meg nagyon szédült ma reggel. Talán máshogy jön ki. (Nee, véletlenül elindult Youtube-on egy másik szám, elmerültem, nem indítottam újra az előzőt, gyorsan vissza!) Na mindegy, mindenesetre Mama azt is tanácsolta, vezessek álomnaplót. Én meg sajnos, nagyon sajnos, otthon hagytam a Zsuzsitól kapott angol kis füzetkét, amin ráadásul a To be or not to be felirat egy méhecskét ír körbe, egy méhecskét, amire tekinthetünk valami szürreális, álomszerű entitásként is – ha legalábbis álmokat írnék bele. Na de ez nem akadályozhat. Max majd otthon abba folytatom. Mert tényleg el kéne kezdeni, ha már ennyire kreatív vagyok éjszaka, leskiccelni röviden, aztán elmélkedni rajtuk. Nem is az a lényeg, hogy mit álmodok, hanem hogy aztán hogyan értelmezem azt. Ezt is talán Zsuzsi mondta, valamelyik pszichológiás óráján tanulták.

Ennyit az álmokról. Hogyan is tovább. Ó, hát mondjuk most jöhetne az, hogy január nyolc: cukortalan hónapom szent nyolcadik napja. Tegnap nagyon akartam írni, akkor még szent hetedik lett volna, francba, de legalább ma vasárnap van. Egyszer úgy érzem, egész jól bírom, egyszer úgy, borzasztóan és a múltkor sokkal jobban ment. Sajnos Anna csodás dolgokat hozott, Túró Rudit és gyümölcskenyeret. Ó, és otthon is mik maradtak! Csokis karácsony. Nagyon szükségem volt már a megvonásra, a túlzás nem elég jó szó az én és a csoki kapcsolatára. Vagy hát… azért én mindig elbizonytalanodom, nyugtatni kezdem magam, vagyis hát beugranak a felmentő gondolatok, mint hogy például a gumicukrot nem szeretem, cukros löttyöket nem iszom és nincs mindig itthon táblás csoki, na de talán éppen ez, a nyugtatás és mentegetés a függőség egyik fő jele, nem? Jaj, jut eszembe, rágyújtani sem fogok idén! Mármint hogy idéntől. Csodás lesz. Nem mintha életemben vettem volna bármikor is cigit, csak az adott helyzetekben rövidítettem meg másokat. Na, de ennek vége. De ez persze sokkal könnyebben megy. Egyik nap színes csomagolású papírzsepiket veszek, holott négyszer annyiba kerül, mint a legolcsóbb, másik nap csipszet, pedig azt se veszek soha otthon. Így dözsöl az, aki nem ehet csokit.

img_20170104_163344
Fontos a változatos étkezés

És a gyümölcsök. Szeretem őket, főleg a mandarint (legjobban a cseresznyét, miért idénygyümölcs, ó, miért?), a banánt, és almát is eszem néhanapján. De kezdem azt érezni, hogy ez nem elég. Talán ha lenne cseresznye… Szóval most sokkal nehezebb, mint egy éve, vagy csak háromnegyed, mikor legutóbb ilyet csináltam. De érdekes tapasztalatokkal is jár, például a szupermarketben sétálgatva azt figyelni, mennyire mániákus cukorfogyasztók vagyunk, mekkora választék áll rendelkezésre, minden korosztálynak és ízlésnek, mennyi mindenben van cukor, és mindezt nem szenvedve megélni, hanem érdeklődő kívülállóként, mintha földönkívüli. Tibi (aki körülbelül egyáltalán nem eszik édességet) megértő volt, azt is mondta, így télen nehéz, a hidegben, az ember vágyik valami finomságra. Bele se gondoltam, de jólesett ez a megközelítés. Egy pörgős napon egyébként nem hiányzik annyira az édesség, érzem, hogy csak megszokás, pótcselekvés a sós utáni édes, ilyenkor jólesik megtartóztatni magamat, kihagyni azt, ami függésben tart és jól lenni. A kávézókban viszont, ahol ihatnék egy isteni forrócsokit…! Szóval küzdök, de megéri és még véletlenül sem akarnám megszegni a cukormentes januárom szent szabályát, sőt, februárban is csak hetente fogok édességezni, vagy akkor, amikor az alkalom adja, de biztos, hogy nem úgy, mint eddig. Amikor legutóbb ilyet csináltam… akkor aludtam életemben a legjobban. Csak hogy összekössem a két témát. De tényleg. Igaz, eléggé erőteljesen kifárasztottam magam szellemileg azokban a napokban, de a cukortalanság miatt is fedezhettem fel végre, milyen rögtön elaludni és nem fészkelődni meg gondolkodni még hosszú, hosszú ideig.

Nem tudom, mennyire kéne ezt most itt lezárni (atyaég, mennyi metával aggatom teli az összes posztom), ahogy írtam korábban, annyi minden történt, annyiféleképpen éreztem magam az utóbbi napokban. Alapvetően jól, de például a napokban sírtam először a hiánytól, azt hiszem. Meglátogatott minket Marci, nagyon-nagyon jó volt, minden, leszámítva talán az egyik kedvenc kávézónkban kipróbált matcha teát (tejhabos algatea!).

img_20170106_134427
A gyönyörű tea, amit nem bírtam meginni

Aztán Marci el-, mi meg hazamentünk. Ültem az ágyon és csak jöttek a gondolatok meg az érzések, ahogy szoktak persze, de most bamba arcot vágtam hozzájuk és csak egyre letörtebb lettem. Tudtuk mi, hogy így van ez, de most újra átélhettem, még erősebben: egy-egy látogatás körülrajzolja az otthoniak távolságát. Azáltal, hogy ő itt van, volt, erősebben érzem azt, hogy ők meg messze vannak. Ráadásul Marci Tibi barátja, néhány szempontból ez még rosszabbá teszi a dolgokat. De legalább szomorú smsemre kaptam egy nagyon szép választ. És ez a kép is elkészülhetett:

img_20170105_192550

Szóval minden jó. Vége a prágai szemeszternek, ez ugyanolyan furcsa, mint amikor otthon ér véget egyszer csak az egyetemi félév. Tervezek egy hosszú és ömlengő e-mailt írni a kedvenc órámat tartó tanárnak, az ömlengő szót csak az automatikus önirónia íratja velem, az igazság az, hogy tényleg meg akarom köszönni neki a félévet és hogy annyira inspiratív volt mindvégig. Most is épp a tőle kölcsönkapott könyvet olvasom (Hanif Kureishi, The Buddha of Suburbia), amit korábban nem tudtam beszerezni. Már akkor is értékeltem, hogy kölcsönadta, amikor még nem láttam, hogy: dedikált! Akár véletlen volt, akár ennyire laza és kedves, csak még jobban fogok vigyázni a könyvre. Miről is akartam még írni… A filozófia vizsgánkról és hogy most csütörtökön kiderült, hogy már lehet vizsgázni és mi bementünk tök feleslegesen, mert azt hittük, óra lesz? Vagy arról, hogy ma felvettem pár órát az ELTÉ-n és milyen furcsa lesz megint magyarul hallgatni a kurzusokat? Vagy arról, hogy még sose féltem ennyire a jövőtől? Nem tudom, mindegy is. Álmodjunk (hah) nagyot és koncentráljunk mindig az épp előttünk álló problémára, például hogy lassan abba kellene hagyni, mert nagyon kell pisilnem. És mosnunk is kell.

És egy (4) szelfi öt nappal ezelőttről:

img_20170103_190632-collage

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s